Ami az infó óráról kimaradt...

Milyen lesz a szakmai érettségi?

2016/02/20. - írta: Infótanár

Mi változik a szakgimnáziumokban?

ketseg.jpg2016. február 11-én részt vettem egy kiválóan megszervezett szakmai konferencián a BMSZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskolájában. A szervezőknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani. A két fő téma az ágazati szakmai érettségi vizsga (ÁSZÉV) és a szakgimnáziumok voltak. Sajnos az előadásokból az derült ki, hogy nem csak a sokat szidott KLIK-ben és a közoktatásban, hanem az NSZFH által irányított szakképzésben is komoly problémák vannak. 

Az első ágazati szakmai érettségi vizsga jövő májusban lesz. A szakközépiskolák mostani 11. évfolyamosai és az alsóbb évfolyamokra járók számára KÖTELEZŐEN ez lesz az ötödik érettségi vizsgatárgy. A vizsgát CSAK EMELT SZINTEN lehet letenni. Ez azzal jár, hogy vizsgázni csak a kijelölt vizsgaközpontokban lehet, a szóbeli vizsgát pedig idegen tanárok előtt kell letenni, akik maguk is csak közvetlenül a vizsga előtt tudják meg a tételeket. Hogy ezeket a vizsgákat hogyan fogják megszervezni, azt még az illetékesek sem tudják...

Miután több jelenlévő hozzászólt, hogy a tanulók egy része valószínűleg nem fogja tudni teljesíteni az emelt szintű követelményeket, azzal próbáltak védekezni, hogy csak 25 %-ot kell teljesíteni az elégséges szinthez, és nem lesznek nagyon mély ismereteket számonkérő kérdések. Ennek ellentmond, hogy a tananyag nagyon nagy területet (hat szakma alapjait) ölel(i) fel.

Térjünk rá az informatika szakmai vizsga tartalmára! Ahhoz, hogy a diákokat fel tudjuk készíteni a vizsgára, ezt legalább két évvel előre kellene ismernünk. Viszont még most (jó egy évvel a vizsga előtt) sem ismertük meg, mert a tételkészítő bizottság által (túl későn) elkészített javaslat és minta feladatsor TITKOS! 

Az előadó jobb híján arról beszélt, hogy milyen szempontok alapján állították össze a feladatokat. A fő szempont a kerettantervben szereplő óraszám volt. Ezt a következő ábra szemlélteti, amelyet (a további ábrákkal együtt) az előadás anyagából másoltam ki:

konf01.png

Mi látszik ebből? Először is az, hogy a kerettantervben jelentősen túlméretezték a Hálózati ismeretek I. nevű tantárgyat. Arról volt szó, hogy az ágazati szakképzés (9-12. évfolyam) során az informatikai szakmák közös alapismereteit kell megtanítani. A Hálózati ismeretek I. tantárgy nagy része azonban csak a hálózatépítő szakmát választók számára szükséges, a többieket feleslegesen kínozzuk vele.

Ráadásul komoly eszközigénye is van, ami az iskolák nagy részében nem áll rendelkezésre. Csak azok az iskolák tudják ezt a tárgyat megfelelően tanítani, akik részt vesznek a Cisco Akadémia programban. Ez viszont komoly anyagi befektetéssel és éves díjjal jár. A kollégákat is ki kell képezni a feladatra, mert az informatika tanárok ezt az egyetemen nem tanulják...

Mivel az érettségin nem mindenhol tudják biztosítani a tárgyi feltételeket, a Hálózati ismeretek I. tárgyat szimulációs programmal (Cisco Packet Tracer) tervezik számon kérni. A probléma csak az, hogy ez sem ingyenes, csak a  Cisco Akadémia programban részt vevő iskoláknak.

Nézzük, hogy ezek alapján milyen témaköröket terveznek számon kérni:

konf02.png

konf03.png

Fontos megjegyezni, hogy az Office használata, amire a közismereti informatika érettségi épül, itt egyáltalán nem szerepel. Tehát például az adatbázisokat sem az Access programmal kell majd készíteni, hanem SQL-ben. De vajon melyik változatot kell/lehet majd használni? A MySQL-t, a PostgreSQL-t, az SQLite-ot, vagy valamelyik másikat? Ennek eldöntéséhez kellene a szoftverlista, amelyben felsorolják az érettségin használható szoftvereket. De ezt sem kaptuk meg! 

A programozási nyelv kiválasztása is fontos kérdés. Mi a Python programozási nyelvet tanítjuk. Ez jelenleg a világon az ötödik legnépszerűbb programozási nyelv, és több amerikai egyetemen is ezt tanítják a kezdő programozóknak. Eddig minden érettségi szoftverlistán szerepelt, de a biztonság kedvéért megkérdeztem az egyik előadótól, hogy jó lesz-e a szakmai érettségire. A válasz az volt, hogy nem tudja, teljesíti-e az ágazati követelményeket (?), és majd a bizottság eldönti. De mikor? Ha közvetlenül az érettségi előtt derül ki, hogy nem használható a vizsgán, akkor mit csinálunk???

Az NSZFH részéről hallhattunk némi magyarázkodást arról, hogy miért nem készültek el időben a követelmények, de ha ez így van, miért kell MINDEN ÁRON bevezetni az új szakmai érettségit?

A konferencia másik fontos témája az volt, hogy a szakközépiskolák 2016. szeptember 1-jétől szakgimnáziumokká alakulnak. Ezzel egyidejűleg megváltozik a tananyag összetétele, ahogy azt az alábbi ábra szemlélteti:

konf04.png

A fő változás, hogy a közismereti tárgyak óraszámát 10 százalékkal csökkentik, és helyette újabb szakmai tárgyak lesznek Szakmai ismeretek 2. néven. Közben az OKJ-t is módosítják, és a szakmai érettségi vizsga mellé OKJ-s szakképesítést is kapnak a sikeresen vizsgázók. Ez utóbbi szerintem pozitívum, bár nem tudom, hogy a kapott szakmára (szoftver kódoló és irodai informatikus) mekkora lesz a munkaerő piaci igény.

A szükséges közismereti órák számáról lehet vitatkozni, és az óraszámcsökkenés sok tanárt fog hátrányosan érinteni. Ez úgy tűnik, hogy nem érdekli a döntéshozókat, ahogyan az sem, hogy ki fogja megtartani a többlet szakmai órákat? Már most is sok iskolában probléma, hogy nem találnak megfelelő szakmai tanárt, és ez a gond csak fokozódni fog. Aki annyit tud, amennyit itt tanítani kellene, az valószínűleg talál magának állást az iparban, ahol nyugodtabb körülmények között, több pénzért dolgozhat. Aki pedig nem tudja vagy akarja megtanulni a többlet anyagot, az elmegy egy gimnáziumba, ahol az informatika tananyag csak töredéke ennek, és ott is ugyanazt a fizetést kapja érte.

Úgy tűnik, hogy a minisztériumok, az NSZFH és más hivatalok természetesnek veszik, hogy az egyetemről kikerült informatika tanárok mindenhez értenek, és bármit tudnak tanítani, akár heti 26 órában és a követelmények pontos ismerete nélkül is. És ahelyett, hogy képzésekkel és tananyagokkal segítenék munkájukat, portfólió készítéssel és védéssel, önértékeléssel és egyéb felesleges dolgokkal hátráltatják őket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://infotanar.blog.hu/api/trackback/id/tr828406584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása